|
"Minden ember életében fontos szerepet tölt be a párkapcsolata - mégis, rendkívül hiányosak az ismereteitek ezen a téren. Néha felnőttként, néha óvodásként vagytok képesek viselkedni egyazon kapcsolaton belül. Vannak lélekrészeitek, amelyek figyelmet, s szeretetet, törődést követelnek, s ilyenkor tudtok - tudnátok - kapcsolatba lépni velük. Ám általában ez eszetekbe sem jut. Inkább lezárjátok az adott kapcsolatot anélkül, hogy változtatnátok - a saját viselkedéseteken, s fejlodnétek. Inkább kerestek egy másik embert, akivel talán kevésbé marcangolós lesz a kapcsolatotok. Csakhogy az okot, ami miatt az előző kapcsolat olyanná vált, magatokkal viszitek. S egy idő után, ha nem dolgoztatok közben magatokon, az új kapcsolat is elkezd hasonlítani a régire. A megoldás nem egy újabb párcsere - hanem saját magatok megváltoztatása, annak a lélekrészeteknek a meggyógyítása, amely ott vár azóta is, s újra marcangolósat akar játszani. S ha azt akarja, meg is teremti annak a körülményeit. "Véletlenül" megint kialakulnak azok a feltételek, amikor ilyet lehet játszani, az új párod is elkezd hasonlítani egy sárkányra stb. Milyen érdekes!? Mások a személyek, de az alaptörténet ugyanaz. Nem lenne nehéz rájönnötök, hogy van itt valami, amit ha megoldasz, s feloldasz, jobbá válik az életed, s a másik élete is. Azt hozod ki a másik emberből, amivel szembesülnöd kell. Egész egyszerűen ez egy feladat számodra, s addig fog visszatérni - különböző emberek által - az életedbe, amíg meg nem oldod. S ehhez magadba kell nézned, s felvenned a kapcsolatot azzal a lélekrészeddel, aki figyelmet követel! Nem úszhatod meg a dolgot, az élet nem erről szól! Ha feladatod van, akkor feladatod van! Ne akarj helyette más feladatot! Az az igazi feladat, amihez fel kell kötnöd a gatyádat! Ha csak lézengeni akarsz az életedben, hát rajta! De a feladatod viszed magaddal a következő életedbe, a következő létformádba. Az idő nem létezik, s végtelen. Ezért végtelen sok lehetőséged van végtelen sok feladatot megoldani, s fejlődni általuk. Azért ne lazíts bele! Neked lesz jobb, ha végre megoldod őket! Mindenkinek megvan a maga feladata, s mindenkinek kivirágzik az élete, ha végre megoldja. Elég kevesen választjátok ezt az utat. Az ego saját halálának érzi, ha változnia kell. Pedig a halálos a feladataid megoldása nélküli élet! Az akut problémák előbb-utóbb valamilyen betegség formájában ütik fel a fejüket, s ha nem lelki szinten, akkor testi szinten kell velük foglalkoznod! A mechanikus világkép szerint, ha elromlik az autód, elmész a szerelőhöz, s megjavítja. Ha elromlik az órád, elviszed a szerelőhöz, s megjavítja. A tested nem egy gép! Nem elég, ha elviszed a szerelőhöz (orvoshoz), s az megjavítja! Az orvos sem tud tenni semmit az egészségedért, ha te nem akarsz egészséges lenni! Elgondolkoztál már azon, hogy ugyanabból a betegségből egyesek meggyógyulnak, mások pedig eltávoznak? Nos, ezért! Aki hajlandó változni, s változtat ezáltal a viselkedésén, annak megszűnik az ok, amely a betegséget létrehozta, s úgy az okafogyottként megszűnik létezni. Nincs semmi az életedben, amit ne magad vonzottál volna oda! Te is tudod megoldani, s elengedni őket! Életed irányítása a kezedben van, senki más nem teremthet oda, senki nem változtathat rajta, csak te! Magad vagy az életed mestere. Rajtad áll, vagy bukik, milyen feladatokat oldasz meg az életedben, s milyeneket passzolsz. Attól a feladat nem szűnik meg, csak későbbre tolódik. Jobban jársz, ha felveszed a kesztyűt, s megoldod a gondod, amikor jelentkezik. Sosem késő egy gondot megoldanod, s mindig csak nyerhetsz vele. Az élet arról szól, hogy jobbá válj, s nem arról, hogy a problémás területeket gyüjtögesd. Egy idő után már nem tudsz hová lépni, ha így teszel, mindenütt csak problémákba ütközöl. Viszont ha megoldottál valamit, ne tartsd rajta tovább a figyelmed! Éppen elég volt, hogy megoldottad! Lépj hát tovább, s figyeld az életed jeleit!" Részlet a Túlélők könyvéből
|